Máté Bence írásai

Homogén elôtér és háttér

 

A természetbarátok fotós tevékenysége gyakran „fajvadászattal” kezdődik, tehát nem a kép kompozíciója a lényeg, hanem az, ami rajta van. Az én esetemben ez egy Zenit alapobjektívvel becserkészett böjti récével kezdődött, amit csak én tudtam beazonosítani a felvételen. Később az értékrend majdnem megfordult, és nem a képen látható élőlény lett a legfontosabb, hanem a fotó összhatása. Nem volt könnyű belátnom, hogy a téma környezete számos esetben fontosabb, mint maga az alany.

 

A fotónak nvízicsibe a nádasbanagyon fontos eleme a háttér. Háttérről bármilyen objektív esetén beszélhetünk, de bonyolultsága – mondhatnám – a gyújtótávolsággal egyenesen arányos. Egy nagylátószögű objektívnél a nagy mélységélesség miatt a kép hasonló ahhoz, amit szabad szemmel is érzékelünk. Ha mégis szeretnénk belevinni valami extrát, egyedit, akkor játszadozhatunk a hosszú expozíciós idővel, szűrőkkel, multiexpóval stb. A háttér alakzatai még akkor is szépen kirajzolódnak, ha az élességet a közelélességi pontba koppantjuk, és nyitott rekeszt alkalmazunk. Ezt a tulajdonságot jól lehet alkalmazni, ha a fő témánk környezetéből akarunk minél többet bemutatni. Hasonlóan jó hatású tud lenni egy növény- vagy állatfotó is, aminek a fő témájára irányul a figyelmünk, de a háttérben kirajzolódó tájrészletnek is nélkülözhetetlen szerepet szánunk. Amint elkezdjük növelni a gyújtótávolságot, vele fordított arányban egyre csökken a mélységélesség és szűkül a látószög. A mélységélességi ponton kívül eső képelemek már csak komoly rekeszeléssel tűnhetnek elő az egyre nagyobb homályból. Ezzel viszont fényerőt veszítünk, ami akciófotózáskor fontos, mint félszemű fotósnak az autofókusz.

A kis mélysékis kócsag füves területen fekete háttérbengélesség segítségével viszont könnyen kikomponálhatjuk a fotóról a közelebbi és távolabbi zavaró elemeket. A felvétel „tisztaságához” elegendő lehet az, ha csak a téma – velünk párhuzamos – síkjában nincs zavaró tényező, így a többi tárgy „elkenődik”. Még nagyobb „képtisztaságot” lehet elérni, ha nagyok a fénybeli kontrasztok. A világosabb területek akaratlanul is vonzzák a képélvező tekintetét. Ezt akkor célszerű kihasználnunk, ha a legvilágosabb rész maga a fő téma. Ezen nem azt értem, hogy túl legyen exponálva, hanem azt, hogy az legyen helyesen, a környezete pedig alulexponálva. Az még önmagában nem gond, ha a téma árnyékban van, viszont ha ehhez világos háttér párosul, akkor az agyonüti a felvételt. Hasonlóan igaz ez az előtérre is, ami erős világos csíkként zavaró lehet, míg sötét árnyalatban biztosan nem lesz az.

Erős kontrasztoknál (mint például egy tollászkodó kis kócsag és az árnyékban levő töltés esetében) ez megjelenhet úgy is, hogy a háttér teljesen fekete marad, mialatt a téma már elegendő fényt juttatott az emulzióra (vagy a CCD-re). Ha ennél a felvételnél a keresőben látott háttér színeit valósághűen exponálom, a kócsagot annyira kiégettem volna, hogy talán már a gép hátfala is megolvad. A vadgerlés felvételnél hasonlóak a körülmények, de ha nem lennének ekkora kontrasztok, sokkal élesebben rajzolódna ki az a háttér, ami két méteren belül van. Éppen ezért nem könnyű az esküvőfotós munkája sem, hiszen ott a fehér és a fekete szín gyakran előfordul egymás mellett. Ha a viszonylagosan világos fő téma túl kicsi, célszerű spot vagy középre súlyozott fénymérést alkalmazni. Egy bizonyos méret után már a mátrix fénymérési mód is tökéletes expót biztosít.

A háttér „elkenésére” és a foőzek futnak a területen tózandó alany éles megjelenítésére még akkor is van lehetőség, ha a fényviszonyok nagyjából egységesek és a környezet is meglehetősen kusza. Ebben az esetben áll előttünk a legnehezebb feladat. Az élesség feltétele az, hogy azok a pontok, amelyeket élesen kívánunk láttatni, ne mozduljanak el a filmhez képest, miközben minden más elmozdul. Íves vonalú, egyenletes mozgás csak az elméleti fizikában létezik, ezért meglehetősen nehéz „hozzárögzíteni” a fényképezőt a mozgó témához. A legprofibb állványon levő teleobjektívvel sem tudunk mozgó dolgot lekövetni 0,5 másodpercnél hosszabb idővel annyira, hogy tökéletesen éles képet kapjunk. Ám sokszor elegendő az is, ha a fő téma a háttér elkenődő részleteihez képest csak viszonylagosan éles. Ebben az esetben a háttérben látható elemek párhuzamos csíkokként jelennek meg.

hosszú nyakú madár figyelA tárgytávolság általában sokkal kisebb, mint a téma és a háttér távolsága. Éppen ezért ritkábban fordul elő, hogy az előtérben van zavaró tényező. Ezekre a képpontokra is érvényesek az előbb leírtak: homogénné válnak, ha közelebb esnek a mélységélességi tartománynál. A háttér pontjaira éppen az ellenkezője igaz: ezek minél távolabb vannak az objektívtől, annál homogénebbek. E tulajdonságot kihasználva, az alkalmas pozíció megkeresésével elérhetjük azt, hogy a kép szélei egyetlen kompozíciós elemet se vágjanak el drasztikusan, mert az előtér ködszerűen megjelenő részeiben feloldódnak, mielőtt a keret határai tennék ezt meg. Egy ágon ülő madár esetében a tökéletes fényeket és kompozíciót még azzal is lehet tetézni, ha abban a részben, ahol az ág kimegy a képből, az előtérben egy olyan képelem van, ami homogén foltjaival feloldja a határvonalat, és az ág vége az így kialakult „ködben” tűnik el, nem pedig élesen, a képkeret mögé bújva. A tisztán látszódó képelemek és a teljesen homogén előtér közötti átmenet szélességét az szabja meg, hogy az előtér milyen arányban osztja fel az objektív és a téma közötti távolságot. Minél közelebb van az objektívhez, annál oldottabb lesz az átmenet.
Ha gondolatban egyeneseket állítunk az objektív azon részei, amelyek szerepet játszanak a képalkotásban és az előtér szélső pontjain keresztül, akkor megkapjuk azokat a képpontokat, amelyek élesen kirajzolódva közvetlenül szerepet játszanak a képalkotásban. (Egyébként minden fotonnak jelentősége van, ami megpillantja a frontlencsét, ezért előnyös a minél hosszabb napellenző. Az ugyanis nem csak a napfényt ellenzi, hanem minden egyéb zavaró, visszaverődő fényt is). Ezeknek java részét általában az egész objektív látja, egy részük pedig nem látszik százszázalékosan a frontlencse minden pontjából.

Vegyük az objektívet és a témát fix pontnak, az előtérben levőürge csoport napi foglalkoztatás tárgyat pedig mozgassuk előre-hátra: minél közelebb kerül az előtér az objektívhez, annál több lesz az a pont, ami nem látszik az objektív minden pontjából. Az előtér ezeket a pontokat „ködösíti”. Ha az élesen kirajzolódó téma felé közelítjük az előtérben elhelyezkedő tárgyat, a „ködös” pontok száma mindaddig csökken, amíg az előtér be nem ér a mélységélességi tartományba. Ha például az előtér hó, akkor a fehér színe miatt valóban azt a hatást érhetjük el, mintha ködben fényképeztünk volna (pedig a valódi köd soha nem jelenik meg így a képen). Mivel a szemünk viszonylag nagy szögben lát (nagy a mélységélessége is), nehezen játszhatjuk el ezt a jelenséget nagyító lencsetagok nélkül. A következő kísérlettel mégis próbáljuk meg ezt modellezni: Egyik szemünket hunyjuk be, a másikkal fókuszáljunk az újságpapírra! Mozgassunk egy gyufaszálat a papír és a szemünk között, de a tekintetünk mindvégig maradjon a papíron! A papírtól közelítve a gyufaszálnak először csak a szélei kezdenek feloldódni, majd az egész teljesen „köddé válik”, és belátunk mögé, pedig továbbra is a szemünk előtt van.

szitakötő most inkáb nem mondom meg mit csinálHa a természetben megtaláljuk az alkalmas pozíciót ahhoz, hogy durva beavatkozás nélkül az éles téma körül minden homogén legyen és a színek csak sugallják a környezet változatosságát, szabad szemmel sosem látható hatást érhetünk el. Sokan azt hiszik, hogy állatok fotózásánál pusztán azért használunk nagy gyújtótávolságú objektíveket, mert nem tudunk elég közel kerülni a fotóalanyokhoz. Hát éppen a háttérrel való játék lehetősége miatt még akkor sem adnám el a teléimet, ha minden élőlény annyira megszelídülne, mint Noé bárkáján. Sőt! Annak ellenére, hogy a növények viszonylag barátságosak, és eszük ágában sincs elmenekülni, a homogén háttér és előtér miatt gyakran őket is 5-600 milliméterrel cserkelem be. Ezek után nem is kívánhatnék mást az olvasóknak, mint jó fényeket és homogén hátteret!

lila virág

Máté Bence
https://matebence.hu/


Cimkék: : Máté Bence

Nyomtatás