Fotós hírek

Egy új ikon – egy legendás ikon tiszteletére

Egy új ikon – egy legendás ikon tiszteletére

OM-D E-M5 Mark II Limited Edition mely a titánium-bevonatú OM ikont idézi


2015. május 12, Hamburg – A mérföldkőnek számító High-End fényképezőgépek rajongói számára az 1994-ben bemutatott OM-3Ti egy örök klasszikus – és most a gyűjtők annak egyenes ági leszármazottját, a TIPA díjnyertes OM-D E-M5 Mark II-t* a titánium bevonatú SLR ikont idéző, limitált kiadásban szerezhetik meg! A gyönyörűen áttervezett E-M5 Mark II retró kivitelű, titánium színű váza a korabeli Olympus OM sorozat aranykorának hangulatát hozza el - így az Olympus mai Mikro-NégyHarmad csúcskategóriás fényképezőgépeinek alapjait megteremtő korszakra utal vissza. A titánium szín mellett a limitált sorozat a speciális OM-D márkajelzésű szíjával is különbözik az alapmodelltől – valamint a legendás OM sorozat tervezőjétől, Yoshihisa Maitani-tól származó idézettel ellátott „Owner’s Card” és annak prémium kivitelű, varrott bőr kártyatartója található még a speciális kivitel dobozában. A kártya másik oldalán 1 és 7000 közötti szám látható, mely a limitált kiadás sorozatszámát jelenti – összesen ennyi készül ugyanis ebből a különlegességből. Az OM-D E-M5 Mark II Limited Edition 2015 júniusától kapható vázként, illetve kitben, a mindenes zoomobjektívként megismert M.ZUIKO DIGITAL ED 14-150mm 1:4.0-5.6 II objektívvel együtt. A váz javasolt fogyasztói ára 399.990.- HUF, a kit ára pedig 529.990.- HUF lesz.

Cikk folytatása

Nyomtatás

A Nikon 1 J4, a Nikon 1 S2 és a COOLPIX S6900 elnyerte a „red dot award: product design 2015” díjat

A Nikon 1 J4, a Nikon 1 S2 és a COOLPIX S6900 elnyerte a „red dot award: product design 2015” díjat

Hollandia, Amszterdam, 2015. április 2. – A Nikon büszkén jelenti, hogy három terméke elnyerte a rangos „red dot award: product design 2015” (red dot-díj: termékkialakítás 2015) díjat, amelyet a németországi Design Zentrum Nordrhein Westfalen támogat. A Nikon 1 J4 és a Nikon 1 S2, két cserélhető objektíves kompakt digitális fényképezőgép, valamint a COOLPIX S6900 kompakt digitális fényképezőgép is kiérdemelte az elismerést minőségéért és kialakításáért.
A „red dot award: product design” díj egyike a világ legnagyobb és legelismertebb termékkialakításért járó díjainak. Idén 56 ország dizájnerei és vállalatai 4928 terméket neveztek be. Az elmúlt két évben megjelent olyan termékek részesültek e díjban, amelyek kilenc kialakítási területen nyújtottak kiemelkedő teljesítményt: köztük például az innováció, a használhatóság, az ergonómia, a környezetbarátság és a tartósság.
A győztes termékeket kiállítják a Red Dot Design Museum különleges tárlatán, amelyre 2015. június 30. és 2015. július 26. között kerül sor a németországi Essenben, a Zeche Zollverein területén, amely a világ kulturális örökségének része.

Nikon 1 J4

A Nikon 1 J4 kiemelkedő teljesítményt nyújt a mozgó témák követésében a világ leggyorsabb* nagy sebességű sorozatfelvételi funkciójával, mely kb. 20 kép/mp sebességre képes AF-módban. A cserélhető objektívekkel rendelkező, könnyű és kompakt kialakítású fényképezőgép mind az állóképek vagy a videók rögzítése, mind a szerkesztési funkciók terén rengeteg lehetőséget kínál. A TFT LCD érintőképernyő intuitív használatot biztosít, a beépített Wi-Fi® pedig a jó minőségű képek egyszerű átvitelét és megosztását teszi lehetővé.
* Azon cserélhető objektíves digitális fényképezőgépek közül, amelyek 2015. április 2-tól kaphatók.
Az állítás a Nikon kutatásain alapul.

Nikon 1 S2

A Nikon 1 S2 fényképezőgép egyszerűen használható, így azok is gyönyörű képeket készíthetnek, akik számára még új a cserélhető objektíves megoldás. A kompakt fényképezőgép rendszere minimalista kialakításával négy színben kapható, például vörösben és citromsárgában, hozzájuk illő objektívekkel.

COOLPIX S6900

A COOLPIX S6900 egy kompakt digitális fényképezőgép, amely 12×-es optikai zoommal és számos olyan funkcióval rendelkezik, amelyekkel a felhasználók örömmel készítenek majd önarcképeket. Köztük például a dönthető LCD monitor, amely támogatja a talajszintről, a magasból, a beépített állványról vagy az első kioldógombbal történő fényképezést. Nagyszerűen kezelhető, ráadásul olyan izgalmas extra funkciói is vannak, mint a Kézmozdulatos vezérlés, amely lehetővé teszi, hogy a tenyerével vezérelje a fényképezőgépet, a beépített Wi-Fi® és az NFC-kompatibilitás pedig segít az egyszerű megosztásban



Nyomtatás

Szakadjon el a hétköznapoktól az új, cserélhető objektíves Nikon 1 J5 fényképezőgéppel!

Szakadjon el a hétköznapoktól az új, cserélhető objektíves Nikon 1 J5 fényképezőgéppel!


Amszterdam, Hollandia, 2015. április 2. A Nikon a mai napon a Nikon 1 J5 modellel bővíti a Nikon 1 cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépek választékát. A világon egyedülálló fényképezési sebességgel, magasabb szintű képminőséggel és 4K felbontású videofelvételi funkcióval rendelkező új Nikon 1 fényképezőgéppel az eddigieknél sokkal jobb fényképeket készíthet.

Új, többféle kreatív lehetőséget biztosító kialakítása révén a Nikon 1 J5 utat nyit az igazi fényképészet világába.

 

Cikk folytatása

Nyomtatás

A Nikon Európai Filmfesztivál győzteseinek ünnepélyes eredményhirdetése

A Nikon Európai Filmfesztivál győzteseinek ünnepélyes eredményhirdetése

A Raindance és Asia Argento védnökségével megrendezett rövidfilmes versenyprogramban a „Voiceless – Stop the Bullies” című alkotás nyerte a fődíjat.

 


Hollandia, Amszterdam, 2015. március 25. – A Nikon ünnepélyes keretek között a mai napon jelentette be a Nikon Európai Filmfesztivál győzteseit. A Fesztivált a Raindance független filmgyártó szervezet, valamint a pályafutása során számos díjjal jutalmazott olasz színész-rendezőnő, Asia Argento védnökségével rendezték meg. „Voiceless – Stop the Bullies” (Némaság – állítsátok meg az erőszakot!) című alkotásával az Egyesült Királyságot képviselő Jagjeet Singh nyerte el a fesztivál fődíját. Nyereménye egy Nikon D810-es filmkészítő szett, valamint 2015 májusában a Cannes-i filmfesztiválra szóló egyhetes kapcsolatépítő szakmai út lesz, amelynek minden költségét fedezik.

Cikk folytatása

Nyomtatás

Mától elérhető az új Nikon ViewNX-i képtároló és a ViewNX-Movie szerkesztő

 

Folytassa a kreatív lépéseket a Nikon új ViewNX-i képtároló és a ViewNX-Movie Editor szerkesztő eszközével


A Nikon két új szoftveralkalmazást mutatott be: a ViewNX-i képtárolót és a ViewNX-Movie Editor szerkesztőt. Mindkét alkalmazás ingyenesen letölthető.

A ViewNX-i segít a felvétel utáni kreatív lépésekben. Olyan intuitív képtároló, amellyel egyetlen központi platformon, könnyen rendszerezhetők, szerkeszthetők és megoszthatók a fényképek és a videók. Segítségével teljesen átveheti az irányítást a képek felett. Három külön munkaterületet biztosít, így azonnal válthat a képek rendezése, valamint a térképes és a feltöltési műveletek között. A ViewNX-i platform szorosan integrálódik a ViewNX-Movie Editor szerkesztővel, és zökkenőmentesen együttműködik a Nikon népszerű Capture NX-D alkalmazásával, így azonnal hozzáférhet a fejlettebb funkciókhoz is. Mindkét program közvetlenül a ViewNX-i képtároló eszközből nyitható meg, amikor csak szükséges.

A ViewNX-i mind a tapasztaltak, mind a kezdők számára könnyedén használható; a felhasználóbarát felület a Nikon korábbi, ViewNX2 nevű alkalmazásából származik. Ezenkívül az új funkciók között megtalálhatók kiegészítő fájlformátumok, amelyekkel a képek minőségromlás nélkül dolgozhatók fel, valamint a képek közvetlenül a ViewNX-i platformról közzétehetők a közösségi oldalakon. A videokészítők számára az integrált ViewNX-Movie Editor teszi könnyűvé a felvételek szerkesztését, vágását és kezelését.

Zurab Kiknadze, a Nikon Europe objektívekért, kiegészítőkért és szoftverekért felelős vezetője a következőket mondta: „Az új ViewNX-i platform fő célja, hogy a felvétel elkészítése utáni kreatív lépéseket tegye gördülékenyebbé. A Nikon elkötelezett amellett, hogy a legjobbat nyújtsa a fotósoknak a képminőség terén, és ebben a képfeldolgozó szoftver fontos szerepet játszik. A Capture NX-D szerkesztőben nemrég végzett módosítások után meg szerettünk volna szüntetni minden átfedést az alkalmazások között. Most, hogy a szoftvercsomag tartalmazza a ViewNX-i, a View-NX-Movie Editor és a Capture NX-D alkalmazást, a Nikon fényképezőgépet használóknak bőséges képfeldolgozó és képmanipuláló eszköz áll a rendelkezésükre. A ViewNX-i a rugalmas utómunkálati lépéseket igénylő, profi fotósok, a kreatív módosításokat felfedezők és a digitális archívumukat rendezgetők számára egyaránt kézre álló eszköznek bizonyul.”


Főbb funkciók:


Magától értetődően használható képtároló eszköz: állóképek és videók tallózása, rendezése, szerkesztése és archiválása. A ViewNX-i támogatja a Nikon népszerű képszerkesztő szoftvereit, így Öné marad az irányítás az állóképek és a videók kezelése során.

Együttműködés több platformon: RAW formátumú képek feldolgozása és módosítása a Capture NX-D szoftverrel. Videók szerkesztése, vágása és kezelése a ViewNX-Movie Editorral. Mindkét program közvetlenül a ViewNX-i képtároló eszközből nyitható meg, amikor csak szükséges.

Magától értetődően használható munkafelületek: váltás a megjelenítési módok között a különböző munkafelületek gyors elérése érdekében. Képek és videók feldolgozása Browser (Tallózás) módban, geocímkék hozzáadása, illetve helyadatok használata Map (Térkép) módban. A feltöltésre szánt fájlok előkészítése Web Service (Webszolgáltatás) módban.

Gyors végrehajtó gombok: gyakori feladatok egyszerű végrehajtása. Állóképek és videók átküldése, szerkesztése és megnyitása más alkalmazásokban. Fájlok gyors nyomtatása, feltöltése és mellékelése, illetve állóképek és videók átalakítása vagy összehasonlítása egyetlen gombnyomással. A funkció látványos diavetítések készítésére és képek automatikus lejátszására is alkalmas.
Testre szabott megjelenítés: a kisképek megjelenítése vízszintesen vagy függőlegesen, az éppen feldolgozott kép tájolásának megfelelően. A kisképek méretének módosítása és a kép fényképezési információinak megjelenítése a kisképek listájában. Képek összehasonlítása egymás mellett. Nagyméretű képek megjelenítése a kisképek listájából, illetve a készülék kijelzőjének maximális kihasználása a képek teljes képernyőn való megjelenítésével.

Részletes fényképezési információk: bármikor megjeleníthetők. Választási lehetőség a hagyományos fényképezési információk, illetve a Nikon D-SLR modellek kijelzőjének felső paneljén látható információk megjelenítése között. A fényképezési információk (pl. az ISO-érzékenység, a rekesz, a gyújtótávolság és a motívumprogramok) a kép készítésekor érvényes értéknek megfelelően jelennek meg. A képek hisztogramjai a megfelelő ikonra kattintva azonnal megjeleníthetők. Az egymás után következő hisztogramok zökkenőmentes megtekintése a Thumbnail Grid (Kisképes nézet) funkcióban.

Testre szabott képválogatás: megkönnyíti az állóképek és videók megkeresését. A képfájlok megcímkézése és értékelése a könnyű előhívhatóság érdekében. Keresés részletes feltételek alapján, például több készítési fényképezési információra történő szűréssel: Fényképezőgép, Objektív, ISO-érzékenység, Expozíciós idő, Gyújtótávolság, Fehéregyensúly. Több almappába rendezett képek megjelenítése. A Smart Photo Selector (Intelligens képválasztó) alkalmazásban, Nikon 1 típusú fényképezőgéppel készített képek egyetlen fájlba csoportosítása a könnyebb kezelhetőség érdekében.

Photo Tray (Fotótálca): több helyről származó képek átmeneti tárolása egyetlen, a képernyőn látható helyen. A Photo Tray (Fotótálca) funkció megkönnyíti a feldolgozni kívánt képek és videofájlok összegyűjtését. Nyomtatás, átalakítás, szerkesztés, illetve a félkész vagy ütemezett feladatok mentése a későbbi munkavégzéshez.

Még színvonalasabb diavetítések: a zenei aláfestés és a különböző hatások új szintre emelik a diavetítéseket. A diavetítések egyaránt tartalmazhatnak állóképeket és videókat, a kész diavetítések pedig videofájlként is menthetők.

Több kép kezelése: az Auto Play (Automatikus lejátszás) funkcióval nagy mennyiségű kép kezelése válik lehetővé. Az állóképek lejátszása közben címkék adhatók a képekhez, valamint értékelhetővé és elforgathatóvá válnak – mindezt gombok segítségével.

Közvetlen hozzáférés a videókhoz: saját filmek készítése, illetve a meglévők vágása és mentése a ViewNX-i Movie Editor alkalmazásban. Lejátszási tartományok megadása, videofájlok értékelése, állóképek készítése a videókból, illetve több videoklip gyors egyesítése és szerkesztése. A kész videók feltöltése az internetre. A videók létrehozása és szerkesztése egyszerű és magától értetődő.

Elegáns videók: választási lehetőség a népszerű szerkesztési beállítások – standard (általános), fade-in/fade-out (kivilágosodás és elsötétülés), wipe (kitörlés), random (véletlenszerű) és stop motion (stop-motion animáció) – közül. Professzionális kinézetű főcímek, végfőcímek és a videóban látható üzenetpanelek készítése. Emellett a szöveg ikonra kattintva a közvetlenül a filmkockákra vagy állóképekre írt szövegek is megjeleníthetők.

A közösségi oldalak támogatása: a kész képek bármelyik közösségi oldalra feltölthetők. A lájkok és megjegyzések közvetlenül a ViewNX-i alkalmazásban is megtekinthetők. A képmegjelenítési szűrő segítségével csak az egy adott közösségi oldalra feltöltött fájlok jelennek meg.

Barangolás a nagyvilágban: a Map (Térkép) modulban megtekinthetők a helyadatokat tartalmazó képek. A geocímke nélküli képekhez saját helyszín is megadható. A képsorozatok jól visszaadják az utazás hangulatát.

Kiegészítő fájlok: lehetővé teszik a képek és videók védett módosítását, beállítását vagy megcímkézését. A módosítások egy külön fájlban, az eredeti kép felülírása nélkül jelennek meg. A módosítások összehasonlíthatók, a különböző változatok menthetők, az eredeti kép pedig bármikor megnyitható.

További információ a szoftverről itt elérhető!


Nyomtatás