Programajánló

Finisszázs – Bartis Attila és Petrányi Zsolt közös tárlatvezetése

A Magyar
Fotográfusok Háza

– Mai Manó Ház
tisztelettel meghívja Önt és barátait

Bartis Attila: A szigeteken című kiállításának
záróeseményére, melynek időpontja 2018.
május 13., vasárnap 16:00 óra

Bartis Attila és Petrányi Zsolt közös tárlatvezetésén
nem pusztán művész és kurátor beszélget
egymással.

Kapcsolatuk egy hosszú barátság
története, mely a közös tárlatvezetés
hangulatában is visszaköszön majd.

Mindketten szeretnek a
fotográfiáról beszélni, nem mellékesen:
mindketten jártak az Egyenlítő túloldalán, a
világnak azon a táján, ahol Bartis Attila Mai Manó Házban látható képeinek egy
része készült.

Hogy van-e ennek bármifajta
jelentősége, az is kiderül A szigeteken
záróeseményén.

Bartis Attila A szigeten
című kiállítása a Deák
Erika Galéria és a Magyar
Fotóművészek Szövetsége / Association of
Hungarian Photographers közreműködésével
jött létre.

A tárlatvezetésen a kiállításra
váltott belépőjeggyel lehet részt venni.

A kiállítás kurátora: Petrányi Zsolt
művészettörténész

A kiállítás megtekinthető:
2018. március 1.

– május 13. között
hétköznap 14
és 19 óra,
hétvégén 11 és 19
óra között.
Ünnepnapokon zárva.

Magyar Fotográfusok Háza

– Mai Manó Ház
1065 Budapest, Nagymező utca 20.
Tel.: + 36 30 505 0455
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.maimano.hu

(Fotó: Bartis Attila: Iszkoló kutya, Samas, Jáva, 2015)

Nyomtatás

A Debreceni ajtók

Az  Európa  Kulturális  Fővárosa  Debrecen  2023 

Programiroda és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt, családját és barátait a Szabó Magda születésének centenáriuma alkalmából amatőr fotósok számára meghirdetett „A debreceni ajtók” című pályázatának hivatalos megnyitójára és díjátadójára.

2018. május 10-én (csütörtökön) 17.00 órától a Nagyerdei Víztoronyba.

A kiállítást megnyitja: Seres Géza fotóművész, a kiállítás kurátora

Köszöntőt mond és a díjakat átadja:Szentei Tamás, DMJV Önkormányzatának kulturális osztályvezetője

Porkoláb Gyöngyi, az EKF Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatója

Keczán Mariann,irodalomtörténész, muzeológus

Kiállító művészek:

BARNA Gréta Panna, MÉHÉSZ Balázs, NAGY Attila, KOMÓDI Viktória, PÁSKU György, SZAKÁL Zsuzsa, SZIRÁK Sára, VÁGOTT Adrienn, VIDA István

A kiállítás 2018. május 10-31. között tekinthető meg a Nagyerdei Víztoronyban.

A Seres Géza fotóművész és Derencsényi István fotóriporter által zsűrizett kiállítási anyag fotói ajtót  nyitnak  egy  másik  világba  és  túlmutatva a fényképészet tárgyiasító gesztusán élő, önálló teret hoznak létre a néző számára.

Debrecen, Pallagi út 7.

Nyomtatás

Családi nap a Sajtófotó Kiállításon

2018. május 12-én, szombaton, 11-től 16 óráig családi nap lesz a 36. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódva.

A fényképek elkészítéséhez – ahogy az elnevezés is mutatja – fény kell. Mit szólnál hozzá, ha ezen a napon inkább a fény ellentétéből, a sötétségből, vagyis árnyékból alkotnánk képeket? Az árnyék csalóka és játékos dolog – többféle dolognak lehet ugyanolyan árnyéka, és ugyanannak a dolognak végtelen számú különféle árnyéka adódhat. Megnézzük az árnyék e furcsa tulajdonságait, és mi is megalkotjuk árnyékképeket! A fotó egy másik jellemzője, hogy mozdulatlan – ezen a napon ezt is megváltoztatjuk, az állóképet megmozgatjuk, és a filmezés elődjével, a zoetróppal keltjük életre a kiállítás fotóit.

A kiállítás titkokat is rejt, feladatlapunk kitöltésével azonban mindenre fény derül!

A kényelmes alkotás érdekében óránként maximum húsz főt/gyermeket tudunk workshopjainkon fogadni, ezért kérjük, hogy mindenképpen regisztráljanak az alábbi címen a résztvevő gyermekek és felnőttek számának megadásával, illetve a választott turnus megjelölésével:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Időpont: 2018. május 12., szombat, 11.00–16.00 (a turnusok kezdete: 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00)

Jelentkezési határidő: 2018. május 10., csütörtök 12 óra (dél)

Ajánlott életkor: 6 éves kortól



 
Fotó: Capa Központ | A kép illusztráció

A foglalkozást Somogyi-Rohonczy Zsófia művészettörténész, művészetközvetítő szakember és Molnár Krisztina etnográfus, múzeumpedagógus tartják.

Az eseményen a kiállításra váltott belépőjeggyel lehet részt venni – a programra családi jegy is váltható. Jegyárainkat itt találják: https://capacenter.hu/jegyarak/

A 36. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közös program.

Nyomtatás

Vesc-Art pályázat kiállításmegnyitója

 
Örömmel hívjuk meg a Vesc-Art pályázat finalistáinak kiállításmegnyitójára és a Vesc-Art díjátadóra!

2018-ban ötödik alkalommal díjazza a Vesc-Art a fiatal, pályakezdő fotóművészeket. Minden évben új és új tematika kerül kiírásra, amelyre beérkezett pályamunkákból a szakmai zsűri választja ki az év finalistáit és a fődíjas művészt. 
Érdi Róbert: Nihil 3
Időpont: 2018. április 04., 18.00
Helyszín: Barabás Villa galéria, 1122, Budapest, Városmajor utca 44.
Kiállítás: Vol.05

RSVP: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Program a kiállításmegnyitón
18.00 – 18.30: Musica Moralia (Meggyesházi Éda) koncert
Különleges hangulatú, experimentális poszt-folk világú énekesnő, zenész. Saját megfogalmazása szerint csendes zajt játszik – egyszer cimbalommal, máskor zongorával. Több mint tíz éve van jelen a zenei színtéren Magyarországon, Németországban, Hollandiában.

19.00 – 19.15: Maurer Milán solo táncelőadása
Maurer Milán 2015 óta a Frenák Pál Társulat fiatal művésze, a kortárs tánc ismert és kiemelkedő tehetségű figurája, akinek érzékeny és impulzív mozgásvilága nem csupán a nézők, de a szakma megbecsülését is elnyerte.
 
19.15 – 19.45: Vesc-Art díjátadó
 A 2018-as év pályázatának témája az Abszurd. A finalisták munkáiból nyílt kiállítás keretein belül adjuk át az idei Vesc-Art díjat és ünnepeljük a tehetséges alkotókat.
 
19.45 – 21.00: DJ Gango
A Grund, Instant, valamint a Wannabe bulik rezidense, fesztiválok rendszeres fellépője.
 
 

 

Nyomtatás

Hasonló téma