Nikon F–301
A 80-as évek közepére tehető az a korszak, amikor az amatőr osztályú kisfilmes gépek motorizációja bekövetkezett és az elektronika egyre nagyobb teret nyert magának. A fotóújságokat sem számítógépen szedték még, atmoszférájuk ezért különleges a mai vizuális kultúrát tekintő szemeknek. Ennek a korszaknak az egyik jeles képviselője a Nikon F–301.
Az F–301-es tervezőit tehát többféle dilemma kínozta ez idő tájt. Mindenképpen presztízst jelentett ebben az időben a beépített filmtovábbító motor és a vele együtt járó sorozatfelvételi lehetőség. Az F–301-es motorja abban a korban elég gyorsnak számított a beépített filmtovábbítók között a 2.5 kép/s-os sorozatfelvételi frekvenciájával. Készült az AF-változat, mely 1986-ban jelent meg a piacon és az év kamerája lett. Ez volt az F–501-es, mely szinte minden ízében egyezik az F–301-essel. Mindössze az AF üzemmódkapcsoló, az AF-vaku vezérlése és az AF-Lock gomb jelenti a különbséget közöttük. A filmtovábbító motor jelentősen emelte a gép árát és abban az időben a gépek energiatakarékossága még nem volt igazán jelentős. Emiatt a konstruktőrök úgy döntöttek, hogy a filmvisszacsavarást nem motorizálják, ezzel is kímélve az elemeket. Maga a filmvezetés egyébként példás a gépvázban, igazi Nikon-tradíció. Nagy a filmnyomólap, a filmvezetősín dupla párja szépen köszörült. Ráadásul a film továbbítását, elakadását, a DX-kód sikertelen leolvasását külön LED jelzi. Erre szükség is van, mert LCD-je nincs a gépnek, így a leolvasott filmérzékenységet – ellenőrzésképpen – nem tudja kiírni. Bár filmtovábbításkor a filmvisszacsavaró gomb forog, a hátlapon külön mechanikus visszajelzés mutatja a film mozgását.
A hátlapon már helyet kapott a DX-ablak, melyben a fotós a DX-kódolt film típusát, érzékenységét és felvételszámát ellenőrizheti. Számomra is érdekes olvasmány volt a 35mm Photography 1985. novemberi száma, ahol az F–301-es bemutatását olvastam. A cikk szerint „lassan-lassan már minden film DX-kódolt lesz, ezért különösen jó, hogy a gép le tudja olvasni”. Igen furcsa ebbe az atmoszférába csöppenni a mai digitális világból, a teljesen elektronizált kisfilmes gépek korából, melyek lassan kivesznek, de nap mint nap dolgozom velük, valamint a síkfilm világából, ahol viszont szinte már száz éve áll az idő és nem öregszünk.
Az elektronikus, vertikálisan futó fémredőnyzár 1 s – 1/2000 s között működik automata és manuális üzemmódban is. Ha manuálisan dolgozunk, a keresőben folyamatosan világít az a záridő, amit a záridőállító gombon beállítottunk, míg villog az, amit a gép javasol. Akár a fényrekeszt, akár a záridőt változtathatjuk, míg fedésbe nem kerülnek egymással. Ritka jó megoldású a nagy és recézett szélű időállító gomb, ugyanis egyetlen ujjunkkal is el tudjuk csavarni. Ezáltal a gép keresőjébe nézve is kényelmesen mérhetünk fényt. A gép fénymérése a Nikon-tradíciónak megfelelően középhangsúlyos, a hangsúlyosabb területet kör jelzi a keresőben.
Az időállító gombon túl a kereső is külön dicséretet érdemel, mert világossága és tisztasága szembeötlő. Ma már ilyet csak professzionális gépen például F5, Canon EOS 1V találunk. A mérőék és a mikroprizma is nagyon jól működik, jól látható az élesre állítás. Az ilyen tiszta keresőképhez egyébként nagy tükör és nagy üvegprizma szükséges. A mai gépekben már nincs is prizma, csak pentamirror, így a fentebb említett nagy öregek igencsak elcsodálkoznának azon is, hogy ugyan mit is látunk mi a mai keresőkben...
Az automata vakuvezérlésen kívül háromféle megvilágítási automatikával kényeztet bennünket az F–301-es: időautomatika, programautomatika és „high-speed”, azaz rövid időket preferáló programautomatika. Utóbbit 135 mm-nél nagyobb gyújtótávolság vagy gyors mozgások esetén használhatjuk. Az automatika 1/3 Fé-nyi lépésben +/- 2 fényérték tartományban korrigálható. Sajnos a keresőben nem látjuk a rekeszvisszajelzést, mely abban az időben csak a „Judas window” segítségével volt lehetséges, azaz optikailag tükrözték be. Az „A” Nikkoroknál már megjelent az ADR, vagyis „Aperture Direct Readout” skála, azaz egy kisebb rekeszszámskála, közel az objektívfészekhez, melyet ez a betükröző rendszer használt. Az objektíveken tehát már megtalálhattuk, de az amatőr kategóriában a vázak nem voltak felszerelve a megjelenítéshez szükséges optikai rendszerrel.
A kitűnő gépet és a 35mm Photography 1985. novemberi számát Ruff István barátomtól kaptam kölcsön, aki barlangász munkájához is sokat használta az F–301-est. Tapasztalatai szerint hidegben, kb. -5 °C alatt, a cikkben szereplő váz zárja sajnos képes csukott állapotban is lefutni. Ezt tartsuk szemünk előtt, ha hideg helyen szeretnénk fényképezni az F–301-essel. Ezen túlmenően más típushibája nincs a váznak. Mindenkinek ajánljuk a gépet, aki egy igazi Nikont szeretne a kezében tartani a filmes korszak egyik fejlesztésektől forrongó dekádjából.
Török György
Cimkék: : nikon