Vágunk...

Közzétéve itt: Elméleti fotósuli

Nos, igen. Sok mindent lehet, és sokféleképpen. Én azonban a fotók, azon belül is a portréfotók felvétel közbeni, vagy utólagos vágásával kapcsolatban szeretném gondolataimat megosztani olvasóimmal. Később szerettem volna e témával foglalkozni, de úgy érzem, most van aktualitása.

Véget ért a balatonfüredi fotósfesztivál, ami szerintem, jó értelemben véve emlékezetes volt azok számára, akik eljöttek. Elégedettek lehetnek azok, akik a természetben kerestek témát, és azok is, akik a fotózás eddig nem járt új területeként megízlelhették az alkotó fotózás szépségeit, s úgy érzem, megnyugvással dőlhettek hátra foteljükben azok is, akik a modellfotózás helyszínein alkottak maradandót. Ha még sincs teljes elégedettség a résztvevők háza tájékán, annak az lehet az oka, hogy a képek feldolgozása, retusálása, módosítása az otthoni számítógépeken történik. Az ember szeretné másokkal is megosztani azt a látványt, ami a fényképezőgépet a szeme elé kényszeríttette, visszaadni a képek segítségével az ott átélt élményt, hangulatot és benyomásokat, fényeket, témákat – így szeretné mielőbb feltölteni a Fotó Art magazin tárhelyére alkotásait.

Magam is kíváncsian böngészem a napi munka után az új képeket az újság balatonfüredi galériáján. Mivel a modelles fotózásban közelebbről is érintett vagyok, az ilyen témájú képeket még nagyobb figyelemmel szemlélem. Igazán örömömre szolgál, hogy sok, igazán jó felvételt lehet közöttük találni! Vannak azonban olyan felvételek is, amelyek egyébként jók lennének, de a modell rossz vágása miatt szerkesztésükben hiányosak, s így sokat veszítenek értékükből. Azoknak szeretnék segíteni, akik később tennék még csak fel alkotásukat, vagy ha már fenn van az oldalon, akkor a későbbiekre nézve tanulságképpen szolgálhatnak.

Modelljeink valóban nagyon csinosak voltak. Sikerült látványos sminket, ruhákat, jelmezeket felvonultatni mind a műteremben, mind a környezet adta természetes díszletek között. Szerencsénk volt az időjárással is! Igazán kedvező körülmények között adott volt minden, hogy szép képek születhessenek, s csak a komponálásra összpontosíthassa mindenki a figyelmét.

A gyakorlott felvételező tekintete nem áll meg a közvetlen témánál. Figyeli, komponálja a modell mögött háttérben megjelenő részleteket is. Próbálja összehangolni, ha szép környezetet ad a főtémának, vagy kikerülni, átkomponálni az olyan részleteket, amelyek zavaró motívumként jelentkeznek a felvételen. Találtam olyan képet, amely alkotása közben a fotós tekintete leragadt a modellnél, a fő témánál, nem fordítva kellő figyelmet a háttérre. Hasonló képet mutat be az 1. ábra.

Bár a valóságban, térben jócskán hátrébb volt a lámpaoszlop, a kész felvételen azonban zavaró módon, a fejből kinőve jelenik meg. Utólagos képmódosítással eltüntethető ugyan a nem kívánt tereptárgy, de jobb már a felvétel elkészítésekor figyelni rá.

Az egyes gyakorlatok, szerencsére nagyszámú érdeklődőt vonzottak. A műtermi fotózásokon viszonylag szűk helyen dolgozhattak egymás mellett a résztvevők, de a szabadtéri helyszíneken egy-egy mozdulatát a modellnek néha 180°-ban fotózták egyszerre. Ilyenkor a lányok nem tudtak természetesen mindenkire figyelni. Volt olyan fotóstárs, aki esetleg rossz szögből tudta csak a modellt fotózni, s készített így hibásan beállított portrét. Ilyen hiba például, ha a modell orrhegye kilóg az arcéléből. (2. ábra). Ezt minden esetben a fotósnak kell korrigálni, s az exponálás előtt megkérni a modellt, hogy változtasson a fejtartásán, így kijavítva a hibát.

Ha az előző fotós mellett álló, s azzal egy időben exponáló fotós képét néznénk, valószínű az ő felvétele úgy nézne ki, mint azt a 3. ábra mutatja.

Bár itt az orr az arcélen belül marad, az orrnyereg a modell bal szemébe vág bele. A helyes portrébeállításnál az arcélből nem lóg ki az orr, s nem vág az orrnyereg a szembe sem. (4. ábra) Ha már az arcnál tartok, megemlítek néhány vágást, ami portré készítésénél előfordulhat.

Ha a felvételező nagyon közeli portrét készít valakiről, előfordulhat, hogy modelljét „lenyakazza”. Ezt akkor látjuk, ha az áll alatt, s a vállak felett vágjuk a képet. (5. ábra) Ilyenkor helyes a kivágás, ha a vállakból kicsit benne hagyunk a képben, vagy még szűkebben, a homlokban és az állban is vágva készítjük el a felvételt. (6. ábra) Ugyancsak felmerülő  kérdés, hogy az oldalra fordított fejet hol vághatjuk el? Nos, mindenképpen helyet kell hagyni az arc előtt, hogy a képből ne nézzen ki modellünk. Ha nem akarjuk a fejet teljes egészében valami oknál fogva benne hagyni a képben, akkor vágni kell a fejen.

De hol, illetve hol ne? A fület félbe ne vágjuk! (7. ábra)

Vagy a fül előtt (8. ábra)

vagy a fül mögött (9. ábra) lehet ezt megtenni.

Másik nagy problémát a végtagok vágása jelenti. Optimális esetben a modell természetes testhelyzeteket vesz fel, végtagjait úgy helyezi, hogy a látványban hihetően jelenjenek meg, s elhelyezkedésük a képet segítsék, és ne rontsanak rajta. De itt is felmerül a kérdés, hogy hol lehet vágni, ha mégis szükséges?

Alapszabályként kijelenthető, hogy izületben soha nem vághatunk. Nézzünk egy pár variációt!

Gyakran készül olyan kép személyekről, amikor elgondolkozva, fejüket a kezükkel megtámasztva ábrázolják őket. Ebben az esetben hibázhat a fényképész, ha a képét a 10. ábrán látható módon készíti el. Itt a kar kimegy a képből, majd visszajön a semmiből. Ráadásul csuklóban megvágva. A képet nézve, gondolom, másnak is zavaróan hat! Ha a támaszkodó kéz túl széles, nem fér bele a kép keretei közé, akkor a könyökben lehet belevágni, de a könyökhajlat belső oldala még szerepeljen a képen! (11. ábra) Ha keskenyebb kivágást kell készíteni, s nem fér bele a kar, akkor a kéz kicsivel jöhet beljebb a kép közepe felé, de ne teljesen a kamerával szemben. Akkor ugyanis a könyök kitakarhatja a vállat, ha egyvonalba kerül vele, s azt a hatást kelti, mintha az alkar a vállból nőne ki.

A test mellett elhelyezkedő karok is okozhatnak gondot vágásnál, ha a képhatár pont a könyökön fut keresztül. (12. ábra) Inkább a könyök és a váll között vágjunk! A csukló és könyök között nem szoktak vágni.

A háromnegyedes modelles fotónál helyesen combközépnél vágunk. Térd alatt ugyanúgy nem vágunk a lábnál, mint a kéznél sem szoktunk vágni könyök alatt. Látványra is zavaró, ha a fényképész figyelmetlenségből térdben csonkolja a képen szereplőt. (13. ábra)

A következő képnél a modellel zsebre tetettem a kezét, és úgy készítettem a felvételt. Természetesen tudatosan rosszul megvágva. A korábbiakból gondolom, mindenki számára világos, hogy mi benne a hiba. (14. ábra) Egyértelmű, hogy a kép alsó széle a csuklót vágja a modell derekával együtt.

Egész alakos felvétel készítése közben előfordulhat, hogy az autofókusz élesre állítása miatt a keresőben az aktív mezőt az arcra emeljük, s utána komponáljuk csak a képet, s ilyenkor nem figyelünk arra, hogy a modell lábfeje már nem kerül a digitális érzékelő látószögébe. Van olyan eset, amikor a vágás a cipőn megy keresztül, de előfordul, hogy bokában vágjuk a modellt. (15. ábra)

Gyakran előfordul, hogy egy, a felvételkor rosszul vágott képet utólagos korrekcióval javítani lehet, megmentve így a törléstől. Egy semmitmondó képből is izgalmasat készíthetünk, ha az unalmas, feleslegesből vágással kiemeljük az érdekeset. Hiszen amikor a fényképezőgépet a szemünkhöz emeljük, akkor is kimetszünk vele egy darabot a minket körülvevő látványból. Miért ne tegyük ezt a már általunk exponált képpel? Fényképezőgépünkben a fényérzékeny rész fix méretű, nem módosítható általában. Miért kellene viszont a keretek közé szorítanunk azt a látványt, amit szeretnénk kiragadni a teljesből?

A felsorolt vágási hibákat a teljesség igénye nélkül mutattam be, gondolván, hogy ezek a leggyakrabban előforduló esetek. Ha azonban egy modelles felvételünkre ránézve valami nem stimmel, érdemes végignézni, hogy nem csak rossz helyen lett-e esetleg vágva? Bízzon ki-ki

a saját ízlésében, s lehet, hogy megtalálja egyedül is a megoldást! Nos…?

Kadosa Zoltán

Cimkék: : fotósuli

Nyomtatás

• Tovább