Gondolatok az aktfényképezésről II.
Kedves, fotográfiát szerető, Tisztelt Olvasó!
Remélem, az előző írásom felkeltette érdeklődését az akt mint fotográfiai műfaj iránt. Az eszmefuttatásom végén felvetettem néhány gondolatot:
miként kezdjem el, milyen modellt válasszak? Mitől lesz a ruhátlan emberi testről készült képem akt? Hol fényképezzek, szabadban vagy stúdióban? Milyen technikát használjak? Fekete-fehér, vagy színes? Mit szólnak hozzá az ismerőseim, barátaim a házastársról nem is beszélve.
 |
| Szabó Béla: Formák |
 |
| Szabó Béla: Formák 2 |
A felvetett kérdésekre igen nehéz válaszolni, de azért teszek kísérletet rá. Biztosan vannak, akik ezzel nem értenek teljesen egyet, szívesen fogadom felvetéseiket, gondolataikat. Nem az egyedül üdvözítő utat szeretném leírni, bemutatni, hanem egy olyan gondolatsort elindítani, amely az azonos műfaj iránt elkötelezett, vagy csak most szárnyaikat bontogató fotósoknak kínál fórumot.
Kezdjük az elején.
Ha már eldöntöttük, hogy megpróbálkozunk az akt fotográfia igen göröngyös és nehéz útjával, jön az első probléma.
Modellt kell találni.
Nem mindig egyszerű feladat. Megpróbálkozhatunk partnerünkkel, házastársunkkal is. Körülnézhetünk ismerőseink, barátaink között, hátha affinitást éreznek az aktfényképezés iránt. Vigyázzunk, nehogy félreértés legyen a dologból. Megkísérelhetünk újsághirdetés útján is modellt találni, esetleg fordulhatunk modellügynökséghez.
Úgy gondolom, hogy a jó modell legfőbb ismérve a jó értelemben vett exhibicionizmus, a magamutogatás. E nélkül a tulajdonság nélkül nem válik jó fotóalanyunkká senki. Nem a tökéletes testalkat az egyetlen feltétele annak, hogy valaki jó modellé váljon.
Számomra csodálatos példa Balla Demeter 1984-ben készült Ádám és Éva című alkotása, amely egy idős párt ábrázol. (Balla Demeter: Legyen meg a te akaratod, Pelikán Kiadó 1994) Megható és megrendítő, az idő által megviselt, megrogyott ruhátlan emberi testek látványa a természeti környezetben.
Úgy vélem, hogy egy harmonikus test sokkal jobb lehetőségeket biztosít az alkotómunkához. Habár ennek ellentmondani látszanak a cseh Jan Saudek már-már bizarr aktjai, ahol nagyon sokszor a női modellek sok mindennek tekinthetők, csak az emberi arányokról felállított szabályok szép példáinak nem. A klasszikus arányokat durván felrúgják, mégis Saudek remek és csodálatos alkotásokat készített segítségükkel, róluk, velük. - www.saudek.com
Érdekesek és elgondolkodtatók az amerikai Robert Mapplethorpe férfi aktjai. Sokszor csak a test bizonyos részeit ragadja ki a fényképezőgépe segítségével. Rávilágít a kevesebb sokszor több ősi igazságára ezekkel a képeivel. – www.mapplethorpe.org
 |
| Szabó Béla: Páros 2 |
 |
| Szabó Béla: Sikátor |
Megragadóak a szlovák–cseh Tono Stano érdekes, merész képei, meglepő képkivágásaival, fény-árnyék effektusaival. Kitűnő ötletekre inspirálhatnak, késztethetnek bennünket, ha megnézzük őket. – www.czechslovakphotos.com
Remélem, sokan ismerik a magyar André Kertész 1933-ban készült Distorsions (Torzulások) című sorozatát, amelyet a francia Le Sourire (A Mosoly) című magazin felkérésére készített. Mint Pierre Borhan írja „Ez a kétszáz Linhof fényképezőgéppel felvett, 9x12 cm-es üveglemezekből álló együttes élő cáfolata mindazoknak, akik a rendelésre készülő munkát összeegyeztethetetlennek tartják a (szabad) alkotással. E megrendelés nélkül Kertész valószínűleg soha nem hozza létre mesterművét.” (A Kertész, Magyar Fotográfiai Múzeum-Pelikán Kiadó, 1994) Ezek az aktok áttörést jelentettek a klasszikus stíluson és egy egészen új utat mutattak.
Ne feledjük a legfontosabbat: modellünk nélkül nem tudunk alkotómunkát folytatni. Ezt tartsuk minden megnyilvánulásunkban szem előtt. Nagyon fontos az emberi kapcsolatok kialakítása. Ismerjük meg azt, aki fotográfiai munkánk során munkatársunk lesz, testét adja a mi alkotómunkánkhoz.
A hosszú távú siker egyik biztosítéka a számunkra megfelelő modell megtalálása, akivel ki tudjuk alakítani azt a munkamódszert, amellyel elképzeléseinket fényérzékeny anyagra rögzíthetjük. Én közel öt évig dolgoztam egy modellel. Kitapasztaltuk egymás lehetőségeit, elképzeléseim, elképzeléseink, megvalósíthatóságának határait. Módom volt megfigyelni a női test változásának, érésének csodáját, ezeket képeken megörökíteni. Olyan anyag született ebből a hosszú távú együttműködésből, amelyet nagyon fontosnak tartok.
Ha valaki nem érez elég bátorságot ahhoz, hogy egyedül belevágjon az aktfényképezés göröngyös és kátyús útjába próbáljon meg olyan alkotótársat, esetleg alkotóközösséget találni, akik már régebbóta foglalkoznak ezzel a műfajjal. Így esetleg lehetőség van egymás inspirálására, az eredeti ötlet továbbgondolására. Az előző lapszámban bemutatott Vasarely nyomában című képem egy ilyen közös munka alkalmával született. Érdekes módon, az a fotós, akivel akkor közösen dolgoztunk egy olyan modellel, akinek ez az alkalom volt az első aktfotózása, soha nem használta fel, nem hozta nyilvánosságra az akkor készült alkotásait. Úgy vélte, hogy a megszületett alkotásai nem hozták vissza azt a benne meglévő képet, amelynek megvalósítására fényérzékeny anyagot és objektívet ragadott.
 |
| Szabó Béla: Sikátor 2 |
 |
| Szabó Béla: Stúdió 2 |
 |
| Szabó Béla: Torzó 1 |
 |
| Szabó Béla: Zsuzs |
A másik lehetőség az indulásnál, amely segítséget adhat, keresni egy olyan alkotótábort, amelyben szakavatott kezek irányítása mellett az újdonsült aktfotográfus bevezetést kap a modellfotózásba, és nem utolsó szempont, hogy megoldódik ekkor az első nagy problémánk. Hogy szerezzünk modellt az aktfényképezéshez.
Elképzelhető, hogy így nem a mi ízlésvilágunknak megfelelő munkatársunk lesz, esetleg a több fotósból álló nagyobb társaság feszélyezni fog bennünket, de a közös alkotásnak is megvannak az előnyei. Én 1990-ben készítettem az első aktfotóimat a Lengyelországban megrendezett fotóművészeti alkotótáborban. A nyelvi nehézségek ellenére könnyen sikerült kapcsolatot találni a lengyel modellekkel. Ilyenkor a fotós rákényszerül olyan metakommunikációra, jel és testbeszédre, amely lehetőséget teremt számára a fejében meglévő ötletei megvalósítására.
Ne ijedjünk meg, az ilyen alkotótáborokban készült alkotások, hiába vannak többen itt a fotósok, nem lesznek egyformák. Lehet, hogy készülnek hasonlók, de az alkotói egyéniség kiütközik a képek végső megkomponálásakor.
Évek óta vezetek egy ilyen alkotótábort, minden alkalommal eljátszunk a résztvevőkkel egy kis játékot. Kapnak egy témát, amelyről készíteniük kell egy fotót, csak egyet. A közös kiállításnál bemutatjuk ezt a feladatot. Soha nem született még két egyforma kép.
(folytatjuk)
Szabó Béla
fotográfus
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.belafoto.hu
Cimkék: : akt