Fotós old timer

Nikon F–301

Közzétéve itt: Oldtimer

A 80-as évek közepére tehető az a korszak, amikor az amatőr osztályú kisfilmes gépek motorizációja bekövetkezett és az elektronika egyre nagyobb teret nyert magának. A fotóújságokat sem számítógépen szedték még, atmoszférájuk ezért különleges a mai vizuális kultúrát tekintő szemeknek. Ennek a korszaknak az egyik jeles képviselője a Nikon F–301.

 

Már az oldtimer megítélés határára esnek az ekkor gyártott gépek, a mai fotósgeneráció számára már régiesek, idegenek. 1985-öt írunk, az első AF-gép (Minolta 7000) mindössze néhány hónapja van a piacon, és társa alig most követte. A Minolta 9000-es, bár teljesen elektronizált, professzionális gép, filmtovábbító motor nem található benne! A filmvisszacsavarás is kézzel történik. Ma vannak olyan ifjú titánok, akik még filmet nem fűztek gépbe. Egy dekáddal ezelőtt voltak olyanok, akik bár filmre fényképeztek, nem tudtak filmet fűzni ALAWAR nélküli gépbe. Ezt a betűszót az egyik legnagyobb amerikai szakíró, Herbert Keppler találta ki: Auto Load, Auto Wind, Auto Rewind, azaz automata befűzés, filmtovábbítás és visszatekercselés. Az idősebbeknek, sőt nekem sem kell meglepődnöm hát azon, hogy ezek a gépek tulajdonképpen sok fotós számára oldtimerek. Pedig 1985-ben a 7. osztályát tapostam az általános iskolának...


Az F–301-es tervezőit tehát többféle dilemma kínozta ez idő tájt. Mindenképpen presztízst jelentett ebben az időben a beépített filmtovábbító motor és a vele együtt járó sorozatfelvételi lehetőség. Az F–301-es motorja abban a korban elég gyorsnak számított a beépített filmtovábbítók között a 2.5 kép/s-os sorozatfelvételi frekvenciájával. Készült az AF-változat, mely 1986-ban jelent meg a piacon és az év kamerája lett. Ez volt az F–501-es, mely szinte minden ízében egyezik az F–301-essel. Mindössze az AF üzemmódkapcsoló, az AF-vaku vezérlése és az AF-Lock gomb jelenti a különbséget közöttük. A filmtovábbító motor jelentősen emelte a gép árát és abban az időben a gépek energiatakarékossága még nem volt igazán jelentős. Emiatt a konstruktőrök úgy döntöttek, hogy a filmvisszacsavarást nem motorizálják, ezzel is kímélve az elemeket. Maga a filmvezetés egyébként példás a gépvázban, igazi Nikon-tradíció. Nagy a filmnyomólap, a filmvezetősín dupla párja szépen köszörült. Ráadásul a film továbbítását, elakadását, a DX-kód sikertelen leolvasását külön LED jelzi. Erre szükség is van, mert LCD-je nincs a gépnek, így a leolvasott filmérzékenységet – ellenőrzésképpen – nem tudja kiírni. Bár filmtovábbításkor a filmvisszacsavaró gomb forog, a hátlapon külön mechanikus visszajelzés mutatja a film mozgását.


A hátlapon már helyet kapott a DX-ablak, melyben a fotós a DX-kódolt film típusát, érzékenységét és felvételszámát ellenőrizheti. Számomra is érdekes olvasmány volt a 35mm Photography 1985. novemberi száma, ahol az F–301-es bemutatását olvastam. A cikk szerint „lassan-lassan már minden film DX-kódolt lesz, ezért különösen jó, hogy a gép le tudja olvasni”. Igen furcsa ebbe az atmoszférába csöppenni a mai digitális világból, a teljesen elektronizált kisfilmes gépek korából, melyek lassan kivesznek, de nap mint nap dolgozom velük, valamint a síkfilm világából, ahol viszont szinte már száz éve áll az idő és nem öregszünk.


Az F–301-es áramellátását alapkivitelben 4 darab AAA, azaz LR3 méretű rúdelem szolgálja. A Nikon Battery Holder MB–3 már AA, azaz LR6-os rúdelemeket használ, ezért háromszor annyi felvételhez képes az energiaellátást biztosítani. A gépnek mechanikus vészideje nincs, így áramforrás nélkül nem tudunk fotózni vele. Ugyancsak a gép korának sajátossága, hogy a szakmai vita azon dúlt, legyenek-e elektromechanikus zárral felszerelt gépek, mert mégis mi történik, ha lemerülnek az elemek? Nos minden generáció máson problémázik, és azt hiszem, az eltávozott kollégák igencsak meglepődnének azon, hogy ma mennyire függünk az áramforrástól. Az F–301-es kioldása is elektronikus, sőt a távkioldó csatlakozása is. Hagyományos kioldózsinórt tehát nem csatlakoztathatunk hozzá. Hangjelzése viszont van, mely külön gombbal kapcsolható ki és be.


Az elektronikus, vertikálisan futó fémredőnyzár 1 s – 1/2000 s között működik automata és manuális üzemmódban is. Ha manuálisan dolgozunk, a keresőben folyamatosan világít az a záridő, amit a záridőállító gombon beállítottunk, míg villog az, amit a gép javasol. Akár a fényrekeszt, akár a záridőt változtathatjuk, míg fedésbe nem kerülnek egymással. Ritka jó megoldású a nagy és recézett szélű időállító gomb, ugyanis egyetlen ujjunkkal is el tudjuk csavarni. Ezáltal a gép keresőjébe nézve is kényelmesen mérhetünk fényt. A gép fénymérése a Nikon-tradíciónak megfelelően középhangsúlyos, a hangsúlyosabb területet kör jelzi a keresőben.


Az időállító gombon túl a kereső is külön dicséretet érdemel, mert világossága és tisztasága szembeötlő. Ma már ilyet csak professzionális gépen például F5, Canon EOS 1V találunk. A mérőék és a mikroprizma is nagyon jól működik, jól látható az élesre állítás. Az ilyen tiszta keresőképhez egyébként nagy tükör és nagy üvegprizma szükséges. A mai gépekben már nincs is prizma, csak pentamirror, így a fentebb említett nagy öregek igencsak elcsodálkoznának azon is, hogy ugyan mit is látunk mi a mai keresőkben...


Az automata vakuvezérlésen kívül háromféle megvilágítási automatikával kényeztet bennünket az F–301-es: időautomatika, programautomatika és „high-speed”, azaz rövid időket preferáló programautomatika. Utóbbit 135 mm-nél nagyobb gyújtótávolság vagy gyors mozgások esetén használhatjuk. Az automatika 1/3 Fé-nyi lépésben +/- 2 fényérték tartományban korrigálható. Sajnos a keresőben nem látjuk a rekeszvisszajelzést, mely abban az időben csak a „Judas window” segítségével volt lehetséges, azaz optikailag tükrözték be. Az „A” Nikkoroknál már megjelent az ADR, vagyis „Aperture Direct Readout” skála, azaz egy kisebb rekeszszámskála, közel az objektívfészekhez, melyet ez a betükröző rendszer használt. Az objektíveken tehát már megtalálhattuk, de az amatőr kategóriában a vázak nem voltak felszerelve a megjelenítéshez szükséges optikai rendszerrel.


A gép megjelenése és külsejének kivitele igen szép, gondos kivitelezést mutat. Bő 20 év elteltével sem vált el a bőrözés, a festések, a lakkozások, sőt a műanyag borítások is szépek, sértetlenek, nem mutatják a deterioráció semmilyen jelét. Az alapobjektívvel szerelt gép tökéletesen ül a kézben, jól kiegyensúlyozott a tömegeloszlása. Jól fogható álló felvételhez is. Igazi Nikon és korának egyik legkitűnőbb gépe, hiszen a ma oly divatos ár/teljesítmény viszonyban is kimagaslott versenytársai közül. Az amerikai piacon N2000 volt a neve, míg autofókuszos bátyja N2020 néven szerepelt az üzletek polcain.


A kitűnő gépet és a 35mm Photography 1985. novemberi számát Ruff István barátomtól kaptam kölcsön, aki barlangász munkájához is sokat használta az F–301-est. Tapasztalatai szerint hidegben, kb. -5 °C alatt, a cikkben szereplő váz  zárja sajnos képes csukott állapotban is lefutni. Ezt tartsuk szemünk előtt, ha hideg helyen szeretnénk fényképezni az F–301-essel. Ezen túlmenően más típushibája nincs a váznak. Mindenkinek ajánljuk a gépet, aki egy igazi Nikont szeretne a kezében tartani a filmes korszak egyik fejlesztésektől forrongó dekádjából.

 

Török György

Cimkék: : nikon

Nyomtatás