Interjú fotósokkal

Exkluzív interjú Dezső László erdélyi fotográfussal

– Milyen indíttatásból kezdtél el fényképezni?


– Már kisgyerekként csodáltam azokat a „bácsikat”, akik egy gombnyomással megörökítették a legfontosabb családi eseményeket. Már akkor rájöttem, hogy ez maga a varázslat. Ők azok, akik megállítják a pillanatot, és én örökre csodálkozhatok rajta.


– Hol és kitől tanultad meg a fényt leképezni?
– Az első fényképeimet a középiskola utolsó évében készítettem, egy akkor már elismert fotósbarátom bátorítására. Aztán a katonaság első napjaiban volt egy véletlen félreértés, amelynek során egyhetes katonaként kaptam meg az egységem fotólaborját. Igazán ekkor kezdődött fotós pályafutásom. Ott nem volt kitől ellesnem a szakmát, de volt rengeteg időm és lehetőségem, hogy kedvemre kísérletezzek. A katonai szolgálat befejezése után már saját felszerelésemmel, saját laboromban dolgozhattam ki a fotókat, ez ekkor már megélhetésemet is biztosította. 1990-ben nem lehetett Romániában magyar feliratú üdvözlőlapokat, köszöntőket vásárolni. Kihasználva ezt az űrt, elég volt egy jól megfotózott csokor virág, egy frappáns magyar felirat rá, és szinte hetekig egy vagy két kliséből több tízezer fotót nagyíthattam, a hátoldalt pedig szitatechnikával megnyomtattam: kész volt a magyar nyelvű üdvözlőlap, ami újdonságként el is fogyott a polcokról. Természetesen, amikor ma kezembe kerül egy akkor készített fotó, mosolygok azon, hogy egy elfogadható „képeslap” érdekében hány napig kellett reprózni, újra meg újra lemásolni a negatívot, a mai technikával akár percek alatt el lehetne ugyanazt érni, és lényegesen jobb minőségben. Szóval a fény leképezésére az idő, sok munka és a kísérletezés tanított meg.

– Rengeteget fényképezel, miért éppen ezt a hivatást választottad?
– Nagyon ritkák azok a pillanatok, amikor nincs kezem ügyében a fényképezőgép.

Több indíttatásból fotózok. Először is hobbimnak tekintem, igaz elég költséges.

A természetfotózásban érzem igazán otthon magam, rengeteget járok a Kárpátok bércein, Erdély havasainak csodálatosan szép helyein és a természetben szerzett élmények sokszorozódnak egy elcsípett jó fotóval. A fotózás, a fényképek sokasága képezi vállalkozásom alapját. Gyergyószentmiklóson egy saját kiadót és nyomdát működtetek. Elsőszámú célpiacunk az idegenforgalom kiszolgálása, és reklámtermékek készítése. A rengeteg katalógus, prospektus, szórólap, képeslap, turistakalauzok alapja a fotó. Számomra egészen más a végtermék minősége és kivitelezése, ha a fotózástól a grafikai szerkesztésen keresztül a nyomásig minden munkafázist előre megtervezek. Így készülnek a céltudatos fényképek. Környékünkön ritkán fordul elő olyan esemény, amin ne készítenék pár kockát archívumom részére. Ez egyrészt jó dokumentumértéket is képvisel, de képezheti majdani termékeink illusztrációját is. És nem utolsósorban érzem a mindennapok sebességét. Nagyon gyorsan változik a világ, sajnos rombolás tárgyává válik, vagy teljesen eltűnik környezetünk minden részlete. Életcélomnak tekintem, hogy tehetségemmel, tudásommal én is megmentsem, ami még menthető. Célom megörökíteni az útókornak a múló hétköznapok pillanatait, a népszokásokat, az életképeket, és persze a természet változásait.


– Erdélyben milyen érzés fényképészként dolgozni?
– Erdélyben kevés fotós van, akinek kimondottan ez jelenti a megélhetést. Talán abból adódik, hogy a potenciális ügyfelek nem igazán tudják felmérni egy jó fotó értékét. Nem lehet megkérni az árát, de a minőségi elvárások a csillagos egeket súrolják. Nem egy esetben találkozom én is ezzel a jelenséggel. Másrészt pedig mai digitális világunk szerintem egyre kevesebb fotósnak fog adni munkát. Szinte nem létezik család, ahol nincs legalább egy kompakt fényképezőgép, vagy legalább egy erre alkalmas mobiltelefon, és ez eléggé visszaszorította például az eseményfotósok (ballagás, esküvők, bérmálások stb.) munkáját. Ezért úgy vélem, hogy egy fotósnak a fotózáson kívül kell értenie a grafikához, kép- és kiadványszerkesztéshez, és még sok máshoz. Azért hiszem, hogy egy olyan fotósnak, akinek a fotózás nem csak az exponáló gomb megnyomását jelenti, hanem kreatívan komponál, mondanivalót és netalán lelket is kölcsönöz a képnek, annak mindig lesz kenyérre valója.

 


– A magyar fotóshelyzetről mi a véleményed?
– Árgus szemekkel figyelem a magyarországi fotóséletet. Csodálom azt a sok rendezvényt, fotósfesztiválokat, szakmai klubnapokat, folyamatos fórumokat, kiállításokat, fotóstúrákat, amelyeken akár olyan fotós is részt vehet, aki legelső alkalommal vesz kezébe fényképezőgépet. Nagyon sok tanulási és fejlődési lehetőség adódik egy magyar fotós számára. Gondolok azokra a rendszeresen megjelenő szakmai folyóira-tokra, amelyek a legnagyobb részletességgel hozzák nemcsak a technika legújabb vívmányait, de a szakma nagyjainak a tanácsait, véleményezését is. Ugyanakkor nagyon hasznosnak tartom azokat a rendezvényeket, ahol a fotós testközelbe kerülhet a technika legújabb eszközeivel, legyen gépváz vagy optika, vagy bármilyen más kiegészítő. A rendszeresen szervezett fotósexpedíciók, ahol a gyártók támogatásával a létező optikák szinte teljes skáláját kipróbálhatod, óriási segítség a döntéshozatalban bármilyen vásárlás előtt. Erdélyben és Romániában sajnos ez mind várat még magára. Ha valamilyen komoly dolgot megrendelsz, sokszor hónapokig kell várni rá, és persze vakon vásárolsz, mert nincs lehetőséged előtte kipróbálni az eszközt. S ha végre megérkezik, akkor eszmélsz rá, hogy nem is arra volna neked szükséged. Ugyanakkor a szervizháttér is jelen van. Nem véletlen, hogy Erdélyből és Romániából nagyon sok fotós Magyarországon vásárol és ott szervizeltet. Sajnálom viszont, hogy Erdélyben nem lehet a magyarországi szakmai lapokra előfizetni. Ez nagy előnyt jelenthetne az itteni fotósoknak.


– Jelenleg milyen felszereléssel dolgozol?
– Teljesen Canon-párti vagyok, és szinte egészében a digitális technikát alkalmazom. Kivételes esetben használom az EOS–30-as analóg gépemet. Jelenleg egy 5D-vel dolgozom, amit egy D40-es és egy D10-es egészít ki. Az optikákból a profi kategóriát használom, többnyire nagyfényerejű zoomoptikákkal dolgozom, így a 16-200-as tartományt teljesen le tudom fedni f/2,8-as fényerővel. Ezenkívül készletemben megtalálható szinte minden olyan kiegészítő, amely megkönnyíti, és szélesebb palettára helyezi a munkámat. Saját fotóstúdióm van, teljes stúdiófelszereléssel, aminek az alapja 5 darab 1000 w/s stúdióvaku.

 

 – Imádod a hegyeket és a kihívásokat, mennyire kell ismerni a hegymászást egy jó hegyi fotósnak?

– Ha tehetem, minden szabadidőmet a természetben töltöm, legyen az forró nyár vagy éppen fogcsikorgató hideg. Természetfotózásom csúcsát az általam szervezett Mont Blanc-expedíció jelentette, amely nem kis feladat volt számomra. Az expedíció céljaként fantasztikus magashegyi panorámákat, vissza nem térő pillanatokat szakszerűen készíthettem el. Sikerült is hazatérni néhány páratlan képpel. Ahhoz, hogy valaki ilyen expedícióra vállalkozzon, a technikai felszerelésen és fizikai felkészülésen túl némi hegymászó ismeretre is szüksége van. Kell ismerni a hegy kihívásait, az időjárás szeszélyeit, a cél eléréséhez szükséges hegymászó felszerelés tökéletes alkalmazását, a körülményekhez való alkalmazkodást és talán, ami a legfontosabb, kell tudni döntést hozni minden helyzetben. Mindez egy összeforrott csapattal lényegesen könnyebben megvalósítható.


– Elmesélnéd egy fotósélményed az olvasóknak?
– Nagyon kedvelem a természetfotózás azon részét, ahol vadon élő állatokat kell megörökíteni. Kedvenc témám a medve és a zerge fotózása. Ennek érdekében nagyon sokat kell a természetben lenni, sokat kellett tanulni és ismerni kell az állatok viselkedését, mozgásterületét, életritmusát, és még így is mennyire közrejátszik a véletlen. Állandóan „csőre töltött” fényképezőgéppel járni-kelni a sokszor szinte járhatatlan rengetegben, számomra ez az igazi nagy feladat.
– Történetem a következő: tavaly kora tavasszal a Hagymás-hegység egyik sziklabércén túrázgatva két, alig tízéves gyerekkel, észrevettem a sűrűben egy egészen friss medvecsapást, melyhez erős medvebűz is társult. Alig sikerült a hangoskodó gyerekeket lecsendesítenem, amikor nem egészen 60 méterre megláttuk egy kis tisztáson az elszaladó medvét. A gyerekek nagy örömujjongásba kezdtek, hiszen nem kis élmény volt számukra a medve látványa, de néhány pillanat múlva a medve rohant is vissza a tisztásra. Ekkor már tudtam, hogy nincs egyedül. Leültünk, fotózni akartam, de a nagylátószögű optika volt a gépemen. Szóltam a kisfiamnak, készítse elő a teleobjektívet, miközben én, hogy még jobb legyen az eredmény, a kétszerezőt tettem a gépre. Ekkorra a tisztáson lévő magányos fáról lekúszott két medvebocs, de még mindig nem rohantak el. Az anyamedve két lábra állt és elkezdett felénk szaladni – persze menekülni nem nagyon volt hová, hiszen a hátunk mögött 10 méterre egy óriási szakadék tátongott. Felálltam én is és a felborzolt sörényű medve felé indultam hatalmas „medveordítással”. A medve ekkor négy lábra állt majd visszatért a tisztásra, miközben a fáról leereszkedett a harmadik medvebocs is, és együtt eltűntek a sűrűben. Az eredmény pedig: néhány életlen kép a közeledő anyamedvéről, meg a fürgén játszadozó bocsokról, és mindez sajnos az utángyártott kétszerezőnek köszönhető, hiszen emiatt nem állított a gép élességet. A tanulság: meg kellett volna elégednem a 200-as optika által rajzolt képpel.

 


– Milyen sikereket értél el eddig a szakmában?
– Ha sikernek nevezhetjük, hogy a fotóimat tartalmazó turistakalauzok több tízezres példányszámban szétszóródtak a nagyvilágban, akkor érdemes volt fényképezőgépet vennem a kezembe. A különböző atlaszok, folyóiratok nevemmel szignált címlapfotóit és illusztrációit is kitartó munkám gyümölcsének könyvelhetem el. Számos egyéni belföldi és anyaországi fotókiállításom mellett sikerült néhány fotómat viszontlátnom a FIAP által patronált fotószalonok falain és katalógusokban is. Nem tartom magam fotóművésznek, de igyekszem képeimnek tartalmat, értelmet adni, és másokat megörvendeztetni azokkal.


– Köszönöm az interjút, további sikereket kívánok a szakmában.

 

Cimkék: : Dezső László

Nyomtatás