Reklám

            

Fotós Expedíciók

Három nap a farkasokkal

A farkasok évszázadok óta úgy szerepelnek az emberiség tudatában, mint kegyetlen gyilkosok és gonosztevők megtestesítői, pedig szigorú szociális kapcsolatrendszerben élő, rendkívül intelligens teremtmények.

 

Magyarországon az 1970-es évekig a fajt kipusztultnak tekintették, de az elmúlt években egyre többször bukkannak fel a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karszton. Ezért 2002-ben a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium felkérésére a WWF Magyarország nagyragadozó-védelmi programjának egyik főszereplője lett a farkas.

 

Mostani kalandtúránk fő célkitűzése a farkasok viselkedésének megfigyelése és lefényképezése, illetve az elkészített fotóanyag segítségével a faj minél szélesebb körben való bemutatása, s ez által az emberek előítéletének megszüntetése volt. Feleségemmel közösen vágtunk neki túránknak, a januári kemény hideg igen nagy megpróbáltatásoknak tett ki mindkettőnket és felszerelésünket is. Reggel 6.30 perc, elviselhetetlen a hideg (-27 °C), és szinte teljes sötétség. A 70 cm frissen esett hóban hű társainkkal, a Canon digitális EOS 20D-vel, a kedvenc EOS 3-mas analóg gépvázzal és sok tekercs diával indultunk el. I lletve csak szerettünk volna, ugyanis az autó összes ajtaja befagyott. Beletelt egy kis időbe, amíg bejutottunk az autóba és elindultunk a helyszínre. Útközben azon gondolkoztunk, ez lesz csak az igazi kihívás magunknak és fényképezőgépeinknek egyaránt, hiszen körülbelül tíz órát fogunk egy helyben eltölteni leshelyeinken, ebben a hidegben.

 

Megérkezésünk után még egy fél óra gyaloglás következett, ebben a hatalmas hóban elég nehézkesen haladtunk előre. Az adott leshelyekhez megérkezve, felállítottuk felszereléseinket és álcaháló segítségével bokornak mutatva magunkat, vártuk az eseményeket. A falkavezér rögtön kiszúrt és sunyin végig mért minket, majd hozzászokva jelenlétünkhöz, ügyet sem vetve ránk, eloldalgott. A várakozás alatt mi is megfigyelhettük, hogy a farkas családok öt-tíz egyedet számláló falkákban élnek, melynek élén egy domináns hím és egy nőstény áll. A falkatársak még egymás között is úgynevezett behódoló testtartással jelzik a ranglétrán elfoglalt helyüket. Ilyenkor behúzott farokkal és lehajtott fejjel, mintegy meghunyászkodva, türelmesen várnak, míg elcsitulnak a kedélyek.

 

 

A farkasok vérbeli csúcsragadozók, minden zsákmányt legyűrnek. Megeszik a szarvast, gímet, őzet, muflont, egyszóval bármilyen nagyvadat, amit el tudnak ejteni. Ínségesebb időben a kényszerűség ráviszi, hogy a kisebb rágcsálókat és madarakat is elkapja. Vadászati módszerük rendkívüli és változatos. A rágcsálókat egyszerűen összeroppantják, a kisebb vadnak átharapják a torkát, a nagyobb állatot falkatársaikkal együtt addig üldözik, míg a „végkimerültségtől” összeesik, ekkor a falka ráront és leteperi áldozatát. Az ökológiai rendszer csúcsán álló ragadózók biztosítják a növényevő állatok kontrollját, így számuk nem éri el azt a szintet, ami érdemben károsítaná a növényzetet.

 

Három napon keresztül, reggeltől napnyugtáig kint voltunk a terepen, dacolva az időjárással – még a szakadó hóesés sem tántorított el minket. A vastag és réteges öltözködés ellenére is csak nehezen bírtuk ki az extrém körülményeket, de a rendkívüli hideg ellenére gépvázaink minden gond nélkül működtek. Így ha valami váratlan helyzet, vagy kompozíció adódott, azonnal tudtunk exponálni.

 

A szinte őrültségnek ható megszállottság, a kitartás, az áldozatvállalás a jó fotó létrejötte érdekében, minden természetfotós számára ismerős érzés.

 

Imre Tamásné Anikó és Imre Tamás

Cimkék: : állat fotó

Nyomtatás